Hát szép estét!
Mit is mondhatnék,elsősorban,hogy ne azonnal a nyomasztó gondolataimra tereljem a szót,tehát nem tudom,azt hiszem azzal kéne kezdenem,hogy elmondom,ma nem írtam matematika dolgozatot,de holnap megírom.. >.>" Meg ma nem tesiztem,mert a kedves Máv megint alátett a dolgoknak:D Csak 1x kelek fel rendesen,és készülök el időben,úgy,hogy nem rohanok,és már is valami más üt ki balul.
Tehát,így azt hiszem áttérhetek arra,hogy ez a mai bejegyzésem koránt sem lesz oly vidám,mint amikor jó kedvem van.
Az igazat megvallva,kétségbe vagyok esve,és félek.. Elvagyok keseredve teljesen,mert az iskolai tanulmányaim nem mennek valami fényesen,az idei évben.. Fogalmam sincs mi ütött belém,de tényleg rettenetesen kiakadtam.. Mást sem csinálok,mint szánalmas ember módjára sírok,vagy magamba roskadva ülök,és a mellkasomat szorítja össze a kiláthatatlanság maró karmai.. Hiába tanulok,egyszerűen nem tudok koncentrálni,és csak a rosszabbnál rosszabb jegyeket kapom ki egymás után,és teljesen össze vagyok törve.. Mit kéne tennem? A szüleim természetesen azt mondják,szerintük én csak szarok bele a tanulásba,pedig nem így van.. Annyira szégyenlem magamat a rossz jegyeim miatt,folyton csak csalódok magamban... Gábor,és a Balázs( a volt osztálytársam) azt mondták,ne adjam fel,és tanuljak,meg amiben tudnak segítenek.. Na de,én magam sem tudom miért nem megy! Bárcsak valaki tudna segíteni,megérteni mi van most velem:(.. Itthon csak azt hallgatom,hogy ez miért nem megy,mi ez a rossz jegy már megint,stb.. Elgondolkodom rajta,hogy ők sohasem akarták megérteni az érzéseimet és a gondolkodásomat,és amikor visszavágnék apáméknak,hogy már pedig nincs igazuk,inkább már rájuk hagyom,mert belefáradtam a dolgokba,hogy hiába mondom nekik,hogy nem tudom miért nem megy,nem hiszik el.. Szerintük én vak vagyok,és nem látom mi folyik a világban,meg azt hiszem,majd minden az ölembe hullik,mint az érett alma. Persze,ha egy olyan ember lennék,aki sohasem az elismerésre vágyott,akkor lenne benne igazság,de így nem.. Nem csak a tanulmányaim miatt aggódom,hanem a jövőm és a megélhetésem miatt is,fogalmam sincs,hogy mi lesz 5 év múlva végzek a sulival,de remélem jobb világ mint most.. Vagy legalább lenne egy kis mázlim^^"...
A másik,ami még nagyon nyomaszt az Gábor.. Amint az előző bejegyzésemben írtam,hát ott szerintem mindenkinek feltűnt,hogy elég fura kapcsolatban vagyunk mi egymással.. Elég nehéz megfogalmazni,de számomra ő egy fontos ember,egy tényleg igaz barát,aki mindenben ott van,és még akkor sem hagy el,amikor akkorát rúgok bele,mint az élet.. Ezt fűszerezi meg a régi érzelmeim ami még hozzá fűznek,mert régebben ugye csak neten "jártunk".. Odáig minden szép és jó,hogy szerettük egymást,de ez nem kapcsolat. Persze,az érzések,mivel sohasem teljesedhettek ki igazi valójukban,mind a kettőnkben megmaradtak,és bennem csak most kezd újragyulladni,aminek örülök is meg nem is.. Keserű boldogság ez nekem,mivel nem akarom elveszíteni őt,de tudom,hogy valószínűleg sohasem lesz az enyém.. Legalább is teljesen nem.. Abban egyeztem meg vele,a több mint barátság kapcsolat terén,hogy akkor akarok majd vele ténylegesen egy komoly kapcsolatot,egy olyat,amit mind a ketten megérdemlünk,amikor már felépültem ebből az ingatag lelki állapotból,és ha már túltettem magam a szakításomon..Na meg ha felköltözik Pestre. Már most,tudni kell,hogy Gábort Győrbe köti a mostani munkája,és azt mondta nekem,hogy ő szeret ott élni. Én pedig,nem akarok Győrbe menni sem tanulni,sem dolgozni,még akkor sem,ha eltartana,márpedig felajánlotta nekem,ami tényleg szép gesztus tőle,és nagyon jól esik,de ezt nem érdemlem meg,és sohasem engedném neki. Másrészt,ott nincsen az én szakmámhoz kötődő munkahely,és én tényleg szeretem ezt csinálni,természetes hát,hogy ezzel akarok foglalkozni,ha odakerülök. Nagyon fáj emellett,hogy anno,nem is olyan régen,megkérdezte,ha felköltözne 2-3 év múlva,akkor odaköltöznék-e hozzá.. Elgondolkodtam ma a dolgokon,és arra jutottam,szerintem jó lenne,nekem is meg neki is,mivel a költségek feleződnének, és én közelebb lennék a sulimhoz,na meg együtt is lehetnék többet:) Na meg,ha nem múlnak el az érzéseink,akkor szívesen összekötném vele a sorsomat,ha az élet is úgy akarja.Persze ezt majd csak az idő adja tudtunkra.. Félek,hogy elveszítem,mert nagyon szeretem mint barátot,és egyre jobban kedvelem,őt magát,mint férfit.(mert hát ismerjük el az,19 évesen:)) Feláldoznám egyébként a dolgokat, a barátságunkat,és a több szeretetet is ami hozzá fűz,ha tudom,hogy az jó döntés volna számára... Ha ezzel könnyítenék a dolgán,és a sorsán s megtenném.. De tudom,hogy összezuhanna teljesen,ha elhagynám.. Így is mostanság elég sok baja volt,nem,hogy még én is tettem a nyakába rendesen.. Főleg egyébként miattam voltak balhék,de neki is akadtak mással gondjai.. Fogalmam sincs mit kéne tennem ezen esetben is,pedig hát nagyon törtem a fejemet.. Legközelebb majd csak decemberben tud jönni,mint ma utóbb kiderült,mert rákérdeztem osztálytársaknál, novemberben lesz e valami kisebb 1-2 napos plusz hétvége,de mindenki csak ingatta a fejét.. Tehát marad a december. Arra gondoltunk kiveszünk egy hotelszobát (persze senki se gondoljon azonnal a legrosszabbra:)),és hát akkor ott lennék,nyugisabb mint itthon titokban haza osonni,meg el innét,ráadásul ha minden jól megy,akkor 2 napot marad,és több időt lehetünk majd együtt:) Ebben is csak az a rossz mint mindenben.. Egyszer úgy is vége lesz,és el kell mennie újra.. Aztán kezdődik az egész kínzó várakozás elölről:/ Én kibírom,mert 2 évig ezt csináltam Jocival,de akkor is.. Attól még ez megvisel.. Azt hittem,többé nem fogom ezt érezni,de rá kellett ébrednem arra,hogy még igen is fáj ugyan úgy az,ha valaki akit nagyon szeretek,jön és megy.. Rettentően fullasztó ez az egész,és tényleg nincs semmi ötletem,mert nem akarom ráerőszakolni a dolgokat,és azt sem akarom,hogy egy ilyen instabil emberre építse a jövőjét. Ha akar,költözzön fel,munkából kifolyólag vagy amit szeretne,ha meg nem,akkor meg kéne maradni barátok szintjén,mert felesleges egymással játszadozni.. A végén úgy is mindenki csak megsérülne.. Inkább legyen boldog valaki más oldalán,mint sem azt lássam,hogy felemészti a reménytelen hitegetés..
Ráadásul,senki sincsen,aki igazán tudna valami épkézláb ötletet adni ezekben a gondjaimban,akikhez meg fordulnék,azokat vagy nem akarok leterhelni,vagy ők is csak ugyan úgy hümmögtek,és bámultak maguk elé,mint én.. Azért jól esik,hogy meghallgatnak a barátaim,főleg ma Regi:)
A barátokról jut eszembe.. Vivivel csúnyán összekaptunk nemrégen, mert szépen egyik nap,még szünet előtt megvártam őt a szakán,persze ott ültem mellette és boldogítottam.. Utána,hazafelé indultunk,de Vivi még beakart menni üvegszakra Íriszhez,én meg mondtam,rendben lessünk be.. Hát,a belesésből az lett,hogy én ott álltam két percig,aztán kijöttem,hogy ne legyek útban,és vártam utána kb 15-20 percet,majd fogtam magam,és hazamentem.. Ráadásul így is hazamehettem volna előbb,lett volna időm pihenni,meg minden,de vivivel akartam lenni,mert fontos nekem,és most meg.. Elfelejtett. A legszebb az egészben az volt,hogy amikor felhoztam neki a dolgot,még ez sem ugrott be neki! Ez fájt a legjobban.. Ma meg.. Rá sem néztem,hozzá sem szóltam,levegőnek néztem,annak ellenére hogy a szívem majd megszakadt.. De most miért bocsássak meg neki olyan könnyen? Akkor legközelebb megint ugyan ez lesz,és már elegem van,hogy még azok is "elárulnak" akiknek fontos vagyok:( Nem haragszom már rá tényleg,csak rettentően fáj,hogy ezt tette velem,amikor én mindig és mindig mellette voltam,amikor csak tudtam,és mindenben támogattam,és segíteni próbáltam neki..:( Ha nem értem rá,még azt is megmondtam neki,hogy ne várjon feleslegesen vagy ilyenek.. Bahh.. Mindegy..:(
Tényleg jó lenne,ha már valaki helyreraknak,mert az hiszem,ha továbbra is ilyen maradok,akkor felfog emészteni ez a sok dolog.. És ezt most már nem csak mondom.. Mert érzem is..
Köszönöm,hogy meghallgattatok!
Kinuta~
