A visszatérés nagy pillanata!

Sziasztok!:)

Úgy érzem,sikerült végre a hosszas némaság után összeszedni az erőm,és leülni pötyögni. Ez azzal egyenlő,hogy sikerült valamelyest legyőzni magamat.. Ezáltal vagyok most itt. Ha ez nem sikerült volna,most valószínűleg még mindig nem lenne újabb bejegyzésem... De itt vagyok!:) Újra!:)

Mi történt eddig velem?
Fetrengtem a saját önsajnáltatásomban,és vergődtem,és elhagytam magam.. Miért? Mert baromi lusta voltam felvenni a harcot önmagammal.. És most? Most már kezdek kiegyezni a dolgokkal.. Apránként csak,de igyekszem:) Alapvetően a 11.évem arról szólt,hogy nem csináltam SEMMI érdemlegeset. Ültem,sírtam,kínlódtam,és megbuktam év végén matekból,és történelemből.. Mert!, azt hittem,hogy én majd milyen fasza gyerek lévén,csak összekaparom magam,és utolsó pár hónapban feltudom húzni a 3/4éves 1-es vagy majdNEM kettes átlagom. Nem jött össze. Aztán jött a nyár. Megint semmiért nem emeltem fel a popómat,de azért annyira igen,hogy apám elfurikázzon a matektanárhoz,és kényszer lévén egy idő után megszoktam,úgy hogy matekozni jártam. A történelem pótvizsgára amire kb 24 anyagot kellett megtanulnom,úgy véltem 2 hét bőven elég lesz.. Megint tévedtem:D De! Átmentem sikeresen mind a két tantárgyból! Szóval! Amit most fogok mondani mindenkinek szól,és ezek mind a tapasztalataim! A következő hatalmas litániát egy régebbi bejegyzésből másoltam át ide,mivel tök felesleges 2x leírni ugyan azt:D

Először is,azt hiszem,soha,de soha senki se akarja átélni ezt! Szerintem könnyebb év közben a nehezebb tantárgyakra 1,5 órákat szánni aznap,mikor van az a bizonyos tantárgy! Higgyétek el nekem,hogy megéri az a pár óra fáradozás,mint aztán azon félni az egész nyáron,hogy megtudod-e tanulni azt a 200 oldalt,amit év közben képtelen voltál! Arról nem is beszélve,hogy az egész nyarad elrontod vele! Pedig hohó milyen sok dolgot is csinálhattál volna! Én nagyon bánom,hogy akkor nem erőltettem meg magam,depresszió ide vagy oda,ez nem indok! Főleg nem magamnak.. Csak hazudtam és hitegettem a tükörképem,hogy jaj de ráérek,majd átcsúszok és jobban leszek nyáron.. Nem! Nem lettem jobban,mert elbuktam év végén két tantárgyból is, ráadásul nekem kellett talpra húznom saját magam,és nem mástól elvárnom,hogy jobb legyen. Ez a nyár most kicsit a depresszióról és az önmagam ellen való küzdelemről is szólt,nem csak a pótvizsgáról. Állítom,soha sem könnyű,és senkinek sem lesz az. Egyszerűen minden azon áll,hogy akarod, vagy sem. Ha, akarod,teszel érte, ha nem akkor kifogások hadát fogod kitalálni,miért nem. Vagy szimplán hazudsz majd magadnak ami ebben az esetben egy és ugyan az. 
Majdnem elbuktam,de végül megcsináltam,mert sokan mellettem álltak,és hittek bennem,még akkor is amikor én már csak azt kívántam,bár feldobnám a talpam. Menekültem volna,mert az mindig könnyebb és egyszerűbb.. Az utolsó éjszakán a történelem pótvizsga előtt,úgy bőgtem mint még soha. Nem szégyenlem,hiszen kicsúsztam az időből,mivel még akkor sem vettem erőt magamon,amikor kellett volna,és sok anyagot meg sem tudtam tanulni. Akkor hogy mentem át? Mázlim volt:) Tanultam azért annyit,hogy tudjak valamit,de sok fő anyag hiányzott. A tanár egyébként Napóleont és Széchenyit adta nekem,mint két kidolgozandó,majd saját szavaimmal való előadásra:) Ez a két anyag volt az,amelyiket pont átnéztem mikor mentem be az iskolába,és amelyiket tudtam. De! Senki se higgye,hogy neki majd olyan mázlija lesz mint nekem! A pótvizsgán a tanárok ugyan vajszívűek,de ne dőljön senki se hátra,hogy jaj,majd akkor könnyen meglesz! Nem! Nekem még így is küzdenem kellett,mert világ életemben utáltam felelni,és ez történelemből sem kivétel. Nem is szoktam ráadásul.. Szóval legyen mindenkinek az én példám tanulság,aki épp úgy érzi magát,hogy semmi kedve tanulni. Találjatok BÁRMILYEN kapaszkodót és csak szépen lépésről lépésre haladjatok előre,mert ez a pótvizsga borzalmas volt. Sokan nem így élik át,de a legtöbben igen,főleg azok,akik nem bíznak a tudásukban. Engem 48 órán keresztül tömény stressz ért,de olyan szinten,hogy nem tudtam aludni,felriadtam állandóan arra,hogy a pulzusom 200 és hányingerem van. Szóval egy szó mint száz. Pocsék volt. Ha, egyedül képtelenek vagytok megküzdeni magatokkal,vagy felvenni a harcot,akkor kérjetek segítséget! Nem szégyen!:) Én kineziológushoz járok,aki kicsit pszichiáter és kicsit a testemmel is foglalkozik. Szerintem ez jobb,mint a pszichiáter,és van,hogy olcsóbb is... Persze mindenki csak magától várja el az eredményeket. Semmilyen külső segítség nem adja meg helyettetek. Meglök,hogy haladj előre,de nem küzd helyetted! Benned tartja a lelket,de a félelmekkel,a nehéz akadályokkal,és önmagaddal neked,és csak is neked kell szembenézned.
Nos,azt hiszem ennyit szerettem volna szólni erről,mert szerintem könyvet is írhatnék a belső problémák,és azok vonzatairól:) Remélem sokan okulnak majd a példámból,mert ahogy a jó magyar mondás mondja:
Az okos a mások, a hülye a saját kárán tanul! (vagy azon se..)

Ezen kívül,most kezdtem a 12.évemet:) Nyugisan indult,attól eltekintve,hogy már most azon agyalok,lesz-e elég időm megtanulni mindent érettségire!:)... Hajj hajj.. Szóval nem szeretnék halasztani semmi most már! Ez mindenre igaz!

A másik fontos dolog.. Azt hiszem,kedvet kaptam írni egy novellát,vagy könyvet,vagy valamit:D Maga a történet épphogy csak összeáll,de a cím már meg van és az elképzelés is. Végre,erőt is érzek hozzá!:)
Ma csak egy kis vakerálást hozok össze,de akit érdekel,az az oldal szélén megfogja találni az új blogomat!:) Sőt,ki is posztolom,csak nektek!:)
És,hogy miről is fog szólni ez az egész történet? Nos.. Alapvetően egy misztikus történet,keverve az én életem valóságos pillanataival.. Sosem tartottam nagy durranásnak az életemet.. De van valami,ami még is azzá tudja valahol varázsolni.. Ezek pedig nem mások,mint a könyvek. Más világok. Más életek. Más küzdelmek. És ezek fognak mind a közép pontban is majd állni... Véleményt ötletet szívesen várok!:) Viszont egyet kérek mindenkitől.. HA BÁRKINEK ESZÉBE JUT ELLOPNI AZ ÖTLETEMET,VAGY CSAK AZON MORFONDÍROZNI,HOGY Ő IS NEKI KEZD HASONLÓ SZTORINAK,LEGALÁBB ÍRJON NEKEM PRIVÁTBAN,ÉS ELŐTTE BESZÉLJÜNK!! SZÍVESEN ADOK ÖTLETEKET,ÉS SZÍVESEN SEGÍTEK BÁRKINEK!! DE A LOPÁST NEM TŰRÖM!
Úgy hogy,mindenkit megkérnék még egyszer,nyomatékosan arra,hogy írjon nekem! Privátban!

Először leakartam írni az ötletem részleteit.. De,úgy gondolom,ha valaki ellopná a sztorimat,úgy sem tudnám meg sosem..Már pedig,csak egyszer szeretnék valami jót alkotni:) És nem fogom ezt csak úgy kiadni a kezemből..:/ Ellenben skacok,aki ír privátban,szívesen küldök neki részleteket a sztorimból.. De még nagyon agyalok ezen is.. Félő,hogy akárki akármilyen mézes mázos jó pofival ugyan úgy ellopja a történetet.. Szóval nehéz kérdés ez :/... Nem mondom,hogy pénzt szeretnék vele keresni de.. HA,esetleg egyszer sor kerülne rá,ÉN szeretném learatni a munkám gyümölcsét.. És nem tűrném el,hogy más megtegyek helyettem..

Na de picinykék! Én megyek és lepihenek most már! Eléggé lefáradtam,és azt hiszem,hagyom a dolgot holnapig ülepedni,aztán írok valamit ..:D Még nem tudom mit pontosan..
Köszöntem a figyelmet!:)) És,ha esetleg van valami amit mondani szeretnél nekem,jót,rosszat,ki vele!:) Szívesen várom a kommenteket!:) Akár arról,hogy mivel dobhatnám fel újra az életet,vagy miről olvasnátok szívesen,mert akár dolgokról is szívesen beszélek,megoszthatom veletek a véleményem!:) Már akinek szüksége van erre!:) Egy szó mint száz! Csak bátra,bátran!:)

Kinuta

try

Próbálom az emlékeket megtartani... de elszállnak,én pedig kétségbeesetten próbálom őket magamnál tartani.. hiába kapok utánuk,elszállnak mint a pillangók..

és az emlékekkel együtt minden széthullik.

A nyár derekán

Sziasztok!

Őszintén sajnálom,hogy eltűntem,de tudom, ezzel nem érek sokat. Ahogy nézegettem a statisztikákat láttam,hogy annak ellenére,hogy eltűntem még is látogattátok a blogomat. Azt már nem tudhatom,hogy visszatérő olvasók vagy csak egy-egy ember rápillantott mert keresett valamit/valakit, de köszönöm mindenkinek aki szánt rám néhány percet,még akkor is,ha utána nem pozitív gondolatai :)

Az elmúlt időszakban elkezdődött a nyári szünet,mint azt ugye  mind tudjuk,esetleg van,akinek már nem szünet a szünet. Az év végi átlagom rosszabb lett mint a tavalyi,ami miatt nagyon szomorú voltam,és még mélyebbre süllyedtem az önsajnáltatás tengerében. Július elején elmentem nyaralni a mamámhoz,mint minden évben 3 hétre. Unalmas volt,szó mi szó, egyetlen ismerős, semmi nélkül, ott ragadtam egy rakás könyvvel,azok boldogítottak engem a hosszú idő alatt,amit a nagyszüleim,és tesóim társasága ellenére magányosan töltöttem. 8 új világ tárult fel előttem,melyek kiragadtak a szürke valóságból,át egy olyan helyre ahol elüthettem az időm boldogan. Két nagyon szép napom volt,amikor is papámék leengedték Gábort a telekre,na az a két nap boldogabbá tett,mint az összes nyaram eddig..:) Lementünk a strandra,reggel ő "keltett", és vele lehettem minden egyes percben.. Még ha nem is sokat mindent csináltunk,nekem a legszebb emlékeim közé tartozik,és nem egyszer kívántam már,bár többet lehetnék vele.. A semmi is jó vele,csak vele legyek.. Bár,a magányban is volt valami jó,legalább nem csesztették anyuék. Végül is elrepült ez a 17 nap,és hazajöhettem újra beszélhettem Gáborral,Lacival (akit már régebb óta ismerek,de most az utóbbi időben nagyon bensőségesen eltudunk beszélgetni), Annával akit már nagyon hiányoltam,Patrikkal és Horával is,a többiekről nem is beszélve.

Regi,még a telken felhívott,hogy bent volt kórházban,vakbélműtéten és egy tüdőtrombózison esett át,közel 3 hétig feküdt. Először lesokkolt a dolog,de végül megnyugtatott,és elmondta,hogy már lábadozik,és hamarosan találkozhatunk is. Minél előbb megszeretném látogatni,és megölelgetni Regit,mert hiányzik:( Az utóbbi időben nagyon eltávolodtunk egymástól,de talán nem is baj,hiszen nem csak én létezek a világon.
Annára és Patrikra is megsértődtem egy kicsit,bár a féltékenység elvakított,mert Patrik többet foglalkozott Annával mint velem. Bár,ennek ellenére sikerült beszélnem velük,és azóta már nem érzem a zöldszemű szörnyeteg karmait.:) Örülök ennek tényleg,mert szörnyen éreztem magam,hogy egy ilyen kis butaságon ennyire eltaszítottam magamtól a szeretteimet.. Sosem szerettem féltékeny vagy irigy lenni,de még is megfertőznek olykor ezek az érzések. Egyszerűen nem vagyok képes haragudni a másikra,főleg nem arra,akit szeretek,és akiért meghalnék.. Nem tudok haragudni olyanért amiről nem tehet az illető,ráadásul nem is én vagyok a világ kellős közepe..Ámbár ha már a szeretteimről beszélünk,sokan letagadják,hogy ők a barátaim lehetnek,mondván,hogy úgy sem ismerem őket,meg úgy sem töltünk együtt annyi időt,hogy kialakuljon ez a mély kötelék..
De kérdem én.. pontosan mi a barátság? Egy behatárolhatatlan kapcsolat két ember között,melyben egyenlően bánnak egymással a felek,és szeretik a másikat akár a testvérüket,ahol akármikor a segítségére sietünk a másiknak.. Nevetünk és sírunk a barátunkkal együtt, veszekszünk baromságokon,irigykedünk és még versengünk is a másikkal.. Sőt, van,hogy az illetőt alig ismerjük,még is ez a megmagyarázhatatlan bizalmasság köt valamiért hozzájuk. Ne mondja nekem senki,hogy nem volt még egy olyan ember sem az életében,aki iránt nem érzett volna megmagyarázhatatlan érdeklődést,nem érezte volna magát a társaságában jól,olyan jól,akár egy több éve/évtizede ismert barátjánál. Hiába nem ismerjük a másikat,hiába választ el minket több száz kilóméter, vagy egy egész Földrész,attól még kialakulhat ez az érzés,mert az emberek,még ha nem is tudnak jelen lenni,attól még részesei lehetnek az életünknek. Nem olyan nagy részben,de attól még az a kevés is pont annyira számít. Tehát ha legközelebb valaki megkérdőjelezné a barátságot,akkor előtte magyarázza már el nekem,hogy pontosan mi az.. Mert hiába írtam le,ezek az érzések ezek a kötődések sokkal,de sokkal összetettebbek,mint azt kilehetne fejezni.

Ami viszont nagyon lehangol.. A depresszióm.. Nem egyszer említettem már,hogy mennyire is küzdök ellene és szenvedek tőle.. Sokszor nyavalyogtam már,és hisztiztem rajta,de az igazság az,hogy a felfogásommal van a gond,azzal,hogy mindenhez negatívan viszonyulok..Nem csoda hát,hogy semmiben sem látom meg a szépséget,és még jobban befelé fordulok, a szeretteimtől is eltávolodva.. A másik,hogy NEKEM kéne tennem érte,nem másnak kéne rinyálnom,hogy segíts nekem stb.. Változni akarok.. vagy talán mégsem? Magam sem tudnom pontosan.. Olyan sokáig gondolkodtam így,olyan sokszor adott pofont az élet,és még fog is persze,hogy már hozzászoktam ahhoz,hogy feladjam és ne küzdjek.. Tennem kell valamit.. Gyengének érzem magam,és erőtlennek,mintha ellene zsibbadva a lábad,és felakarsz állni,de összecsuklik alattad,és elterülsz újra.. Akarok változni,és valahol a megszokás nagy hatalma akadályoz ebben.. Leakarok győzni önmagam,hogy újra olyan lehessek mint régen,vagy legalább egy kicsit hasonlítsak hozzá.. Szeretnék végre újra küzdeni,örülni a kis dolgoknak,felszabadultnak érezni magam,és boldognak.. Naposnak akarom látni a világot,nem ködösnek és jegesnek,egy koszfészeknek érezni.. De még is hogy kéne elkezdenem? Ezen jár az agyam folyton,és nem tudom mitévő legyek.. Laci próbál segíteni,és ezt értékelem is, de fogalmam sincs, hogyan kéne elfogadtatnom magammal egy jobb nézőpontot..Hogyan kéne vajon visszanyerni önmagam.. Vagy honnét merítsek annyi erőt a változáshoz? Nem tudom,és szeretném,ha valaki elmondaná nekem.. Túl akarok jutni minél hamarabb.. Mert ez már elmondhatatlanul rossz így nekem.. Persze nem lesz könnyű,hiszen a környezetem nem könnyíti meg a dolgom,de ki kéne tartanom.. Remélem menni fog,amint rálelek kérdésem válaszára..

Persze nemcsak ez nyomasztja ám a lelkem.. Amint említettem nagyon szeretnék több időt tölteni Gáborral..Annyira hiányzik már.. elmondhatatlanul.. Mint amikor ülsz,és érzed hogy valami hiányzik,de nem tudsz ellene tenni.. Nekem az is jó volna,ha csak egymás mellett ülnék,vagy feküdnénk,és SEMMIT sem csinálnánk. Csak vele lehessek.. Még akkor is amikor nem akarom.. Olyan jó volna:/ Erre persze már csak az idő ad majd megoldást,ha addig kitartunk.. Ha nem,nos akkor mindenki tudja,mi lesz a történetünk vége..De most nem akarom elrontani.. Mert szeretem.. Csak nélküle gyengének érzem magam,és az életem elviselhetetlenebb.. Nem rossz,csak elviselhetetlen,számomra legalább is nehéz.
Ahhw szeretném egyszer vele nézni a csillagokat éjszaka,elaludni a karjai közt egy film közben,főzni neki valami finomat,vagy vele együtt főzni,etetni a másikat,és még olyan sok nyáltól csöpögő szerelmes dolgot,amit az ember imád átélni. Persze tudom,ti nem vagytok arra kíváncsiak,hogy mikor megyünk szobára,meg mit akarok ott csinálni, de a gondolataim körülötte forognak,a hiánya elviselhetetlen már,és legközelebb csak jövőhéten láthatom,esetleg,ha anyámék megengedik..
És elérkeztünk megint,éééés megint a szüleimhez.. Nem változtak semmit,és tudom,nem ez a világon a legrosszabb helyzet,de számomra megterhelő.. Apu nem akar elengedni Annához és az anyukájához 2 napra, mondván,hogy biztos teher lennék.. De anyukája ajánlotta fel a férjével együtt:C Én annyira szeretnék Annával is együtt lenni több időt, DE NEM LEHET.. Csak azt,hogy jövök megyek,de mire odaérek,jöhetek is haza.. Én tényleg nem értek őket,hiszen mindjárt betöltöm a 17-et.. Miért nem aludhatok ott a barátnőmnél? Miért kell bezárni egy aranykalitkába és ugy tenni,mintha mindent megadnának nekem? Egy jó szavuk sincsen hozzám,mindig csak kötözködnek,és beszólnak valamire,ami nekik nem tetszik.. Ha éppen gépezek,akkor arra,ha éppen nincs elmosogatva,akkor arra,vagy akármire.. Ha esetleg kiakarom tenni a lábam itthonról hetente többször,már az is gond.. Nekem és a húgomnak,Zsófinak folyton segíteni kell itthon,ami nem is gond,csak semmi hálát nem kapunk érte.. egy köszönömöt sem. Anyuék nem visznek el nyaralni,nem szeretgetni,egyszerűen semmi.. Hazahozza anya a sok negatívot,mert nem szereti a munkahelyét,és rajtunk vezeti,le,velünk üvöltözik,kötekszik és bánt.. Bánt a szavaival.. Apa pedig,tőle az fáj a legjobban,hogy bezár,és megmondja mit csináljak.. Rajzoljak rajzoljak rajzoljak,de nem érti meg,hogy ez nem erőltetésre megy.. ha úgy menne,már rég nem volna gondom.. Néha csak egy kis támogatásra volna szükségem semmi másra.. Persze megérteni nem akarnak,sosem kérdezték meg,nekem mi volna jó,vagy én hogy gondolom.. Emberszámba sem vesznek.. Ez pedig,olyannyira elszomorít,és feldühít,hogy néha már magam sem tudom,hogy bírom még.. valahogy már megszoktam tőlük ezt,de attól még minden egyes nap egy rossz álom..

Befejezésképp egy kicsit a napomról.. háát.. ez a mai nap szar volt:/ Elromlott a telefonom,a régi és amit most kaptam régi-új is.. ezen kiakadtam,és azon is,hogy valamiért sokszor rángatózik a kezem,akaratlanul is,és ez nagyon felbosszant.. nem tudtam megjavítani az egyik kedvenc nyakláncom,és a sok kis kudarc letaglózott.. :( Hülyeségnek tűnik de számomra nem az..És mivel Gábor holnap megy le Balatonra,és nem látom őt 5 napig,még csak nem is tudok az előbbi okokból kifolyólag beszélni sem vele,ez nekem rémálom lesz.. Főleg,hogy valószínűleg apa nem fog elengedni Annához.. Annyira elmennék Gáborral a Balatonra!:( De nem kontárkodom bele az ő és a családja nyaralásába.. Illetlenség volna,ezért is nem mentem vele állatkertbe... Rosszul is esett kicsit,hogy a családjával megy először és nem velem,pedig én előbb terveztem vele.. De hát végül is így is élvezte,akkor pedig egy szavam sincsen.. Csak szívesen vele lettem volna..:/ Lehet, hogy már vagy 5x jártam ott,de én nekem vele újra az első volna.. Szóval néha irigylem a családját,hogy akaratlanul és akartan is vele vannak,és láthatják őt:) Mert Gábornak nagyon aranyos családja van^^ Legalább neki..:)

Végül rövidre fogva a dolgot,a mai napom megszokott volt,a sok döccenőn kívül,és végre sikerült rávennem magam,hogy írjak.. Holnap megyek felköszönteni az unokaöcsémet szülinapja alkalmából,de tudom,hogy utána egyedül leszek.. Majd legrosszabb esetben írok:)

Köszönöm a figyelmeteket,és további szép estét!

Ui.: Gyönyörű a hold ma este!:) Aki tudja nézze meg!^^

Kinuta~

Pillanatok..

 

    Ezek olyanok akár a pillangó.. Leszáll az ujjadra,megpihen,és te addig gyönyörködsz a szépségében,élvezed az örömet amit ad,majd egyszer csak,amikor nem számítasz rá,vagy épp jól tudod mélyen,elillan.. És csak nézed,ahogy messze száll,ahogy egyre távolodik az érzéseiddel, és az emlékekkel amiket megéltél..

Hát,itt volnék megint:) Tudom,megint sok ideig csak csend,és némaság  honolt, és sajnálom,hogy nem jelentkeztem.. Össze kellett szednem az erőm,hogy letudjam írni azokat amiket átéltem. Valójában semmi különös sem történt velem,vége lett a tavaszi szünetnek,ami aránylag jól telt:) Főleg,mikor Gábor itt aludt^^ Az nagyon boldoggá tett:) Filmeztünk és beszélgettünk,ölelhettem és vele aludhattam egy picit délután,ámbár sajnos éjjel nem. Pótol a tudat,hogy  ma is itt volt velem:)

Olyan más vele.. Egyszerűen nem tudom :) Nem azok a kötelékek kötnek hozzá,mint anno Jocihoz. Az egész teljesen más,és még is ismerős valahol. Egyszerűen hogy is mondjam..Sokat hülyéskedünk,és nem ciki, adjuk önmagunkat,és nem úgy gondolunk a másikra,mint Na,ő itt a csajom/pasim/barátom/társam..:) Hanem,hogy ő a barátom,és az az ember,akit szeretek^^ Fura módon nem úgy kötődünk a másikhoz,mint amúgy kéne:D De nem is gond^^ Én örülök ennek:) Vannak vicces szituk és esetek,amikor egy pár,még ha nagyon is szeretik a másikat, egyszerűen megszeppennek,de nálunk nem ez van,hanem jól kiröhögjük a másikat és magunkat:D Persze van,hogy bevágjuk a "durcát" :) De mind olyan muris,és jól esik^^ Olyan jókat szoktam rajta nevetni,egyszerűen jól esik^^ Egy nagy kölyköt szeretek,de nem bánom:) Még akkor se,ha tudom,lehet nem örökre szól:) Mert minden változik.. Ez persze nem jelenti azt,hogy biztosan vége lesz bárminek is:) Remélem,az idő  nem koptatja el mellőlem őt is... Valahogy.. Nem tudom.. Érdekesnek találom,hogy 4 évet kibírtunk úgy,hogy csak netről ismertük egymást,és még is valahogy többet tett értem,mint sokan mások sokkal több idő alatt..:) Azt sem bánom,ha vége lesz,mert a vele töltött idő nagyon szép,csak még is.. Félek,hogy elmúlik.. És idővel már csak az emlékek maradnak nekem,a remény,hogy újra találkozunk és még több emlékem lesz vele,sőt,hogy támogathassuk egymást,és szerethessük a másikat,már nem adatik meg.. Ez megijeszt.. Nem az,hogy nem fog szeretni,vagy ilyenek.. Hanem mint ember,akit szeretek,aki támogat,aki viszont szeret,egy résez az én lelkemnek,eltűnik és semmivé válik.. Nagyon rossz:( De ha nem használom ki azt,amit megadtak nekem,az esélyt vele,akkor később bánnám.. Tudom:)

Ma is.. Megnyitotta nekem egy újabb részét a lelkének,és.. Nagyon örültem neki:) Nem akartam,hogy elmenjen,de ha azt akarom,hogy újra jöjjön,akkor el kell búcsúzni..:) Még is.. Annyira rossz,hogy elmegy újra meg újra:( Még mindig félek attól is,hogy elrontom újra a kapcsolatot.. Mint Jocival..:( Nem bánom,hogy vége lett,csak azt,hogy azzal,hogy nekem jobb legyen,meg kellett bántanom őt..:S Örültem,hogy átélhettem vele sok dolgot,és hogy adott nekem emlékeket,és már maga az is ajándék,hogy ismerhettem őt:) Nemrégiben beszéltem vele egy keveset,és elmondta,már nem fáj neki,hogy vége lett..És ezzel megnyugtatott,mert legalább tudom,hogy a seb,amit okoztam neki,gyógyul..Nem gyorsan,de gyógyul:) Persze,mindig is szeretni fog,és ezt én is jól tudom,de idővel ez a szeretet majd átalakul:) Én a mai napig tisztelem őt,sőt,Gábort is,amiért hajlandó értem áldozni és szeretni:) 

Amikor Gáborral vagyok az olyan jó.. és tudom,már leírtam vagy 50x,de leírom még vagy 200x is,mert eltölt ez az érzés,és feszíti a bőröm,és a lelkem..:) A legjobban azt szeretem,amikor átölelhetem,és amikor megcsókolhatom. Sokan kérdezték már,milyen is az..:) Puha,lágy,meleg,és telis tele van szeretettel:) Ennél jobban el sem tudnom mondani^^ De az összes kis pillanat amit átélhetek vele nagyon jó,és felemelő:)

Viszont sajnos, amilyen igazi és mély a mi kapcsolatunk, Anitával éppenséggel sosem volt az.. És sajnos erre már rég rájöttem,csak képtelen voltam elfogadni a tényt..:S Most végre véget vetettem ennek az egész kergetősdni dolognak.. nagyon fáj,mert hiányzik:( Hiányzik,mert én mindig is szívemből szerettem őt is,ahogy mást is.. Csak hát az emberek ezt basznak észrevenni,vagy ha feltűnik nekik akkor kihasználják:S Mindegy.. Fáj még mindig,és ki tudja mikor múlik el:/ Csak rossz,hogy én annyiszor olyan sok mindent adtam neki,míg ő képtelen volt támogatni olyankor,mikor kellett volna..:/ Mindegy. Az ilyen ember nem érdemli meg,hogy sokat törődjek vele.. Még is,megütköztem azon,hogy őt védték az ismerősei,mikor én régebb óta ismerem őt,és jobban mint bárki:) Őt védték,pedig ő hibázott,de majd rájön,mit veszített.. Nem mondom,hogy tökéletes ember vagyok,de azt igen is tudom,hogy nagyon sok mindent megtettem érte! Így,amikor azt mondták nekem,hogy megfogom bánni,hogy elhagytam egy olyan jó barátnőt, mint Ő ?!,csak mosolyogni tudtam,és azt mondani,hogy tévedtek :) Amit pedig nagyon szerettem az az,hogy neki márpedig fontos voltam..:) Ahan,akkor már,amikor rájött mit veszített.. Ennyi..

Mostanában sokat játszok az Aionnal, és olvasom a Nalini Singh legújjabb Angyali Vadász kötetet:) Azt hiszem,most is megyek,és ezt teszem^^

Hálás vagyok azért,hogy Gábor tartja bennem a  lelket, és a többieknek is,akiket most nem sorolok fel,de tudom,hogy tudják,ha netán olvasnák a blogom:) Köszönöm nektek,akik mindig mellettem vagytok..:)

Most viszont elköszönök,ideje aludni menni:)

Köszönöm hogy olvastatok!:)

Szép estét!

Kinuta~

Ui.: Mindenki  becsülje meg a pillanatot,és ne sajnáljátok,hogy elrepült:) Sok pillangó van még a világon:) 

Ja és még valami.. Ne nézzétek meg az Ideglelés Csernobilban-t mert nagyon szar filmxD...

Forgotten Sorrow

Szép estét!

Mit is mondhatnék?

Nem tudom semmit..

Kínoznak a fel-fel törő emlékek,egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni..Marják a lelkem,bántják a szívem,és akárhogy is fogalmazzak,nem lesz könnyebb sem jobb.. 

Újabban rám tört egy "kórság"..Elönt az üresség,és átveszi a helyét a nagy csendesség a lelkemben.. Nem érezek más érzelmet,csak a haragot,a fájdalmat és a sok sebet..de ezeket is csak tompán.. viszont nagyon frusztráltá válok,és egyszerűen nem tudom elviselni sem a kis bántó dolgokat,sem a nagyokat.. 

Legalább is ami számomra nagy.. Ahelyett,hogy ilyenkor másra támaszkodnék,egyszerűen képtelen vagyok erre,

magamba fordulok,és bántom azokat,akik próbálnak segíteni.. Csak nem értem.. Miért? Én nem akarom őket

bántani.. Szeretném,ha segítenének,és kitudnék lépni ebből a mélységből.. Egyre csak süllyedek,és már nem tudok

harcolni.. Hagyom,hogy elnyelje a lelkem ez az irtózatos sötétség,és csak némán sírok,könnyek nélkül..

Egyre csak azt érzem,hogy ez az érzés kipusztítja az eddigi énem.. Most mit kéne tennem? Senki sem tudja,miért 

lehet ez,főként nem én.. Vagy mi váltotta ki.. Szinte már egy hónapja ez megy.. Folyamatosan hullámzik a kedvem,és 

egyre többet van mélyponton,mint a magasban.. én nem ezt akarom.. szeretnék nevetni tiszta szívemből,és boldognak

lenni.. Nem pedig siratni a saját hibáimat,és sajnáltatni önmagam.. Undorító mivé váltam.. Hánynom kell magamtól..

Gondolkodni szoktam azon,és igen,megint.. hogy talán csak el kéne vágni a csuklómat,és megoldok mindent.. Azt

hiszem,elfutnék,gyáván és szánalmasan,de legalább megoldanék ezzel egy csomó gondot.. Nem rúgnék belé többet

azokba akiket szeretek,és nem lennék többé senki számára sem teher..

Egyre messzebb érzem magamtól a barátaimat.. Mintha nem látnák azt,ami bennem folyik.. Hiába mondom el másnak,

mi aggaszt,olyan mintha meg sem hallanák a hangom.. Mintha nem is léteznék.. 

Bár a mostani nőnapom elég emlékezetes volt.. Mosolygok amikor rá gondolok,hogy Gábornak voltam annyira fontos,

hogy feljött hozzám,csak azért,hogy felköszöntsön,és hogy láthasson.. Bár minden nap legalább egyszer itt volna..

Bár jobban megértené a lelkemet,és tudna segíteni..:( Mert ő mindenre képes lenne értem.. Csak egy gondunk van..

Valahogy még sem tud segíteni.. Más sem.. Ki tudja.. talán pont az a sorsom,hogy örökké szenvedjek,amiért másokba

rúgtam,mikor nekem fájt a szívem..

Sajnálom.. teljes szívemből.. 

Aion soundtrack- Forgotten Sorrow Gyönyörű zene.. megérti a lelkemet..

Köszönöm hogy olvastatok! Szép estét!

Kinuta~

Bármit csinálok,úgy sem tudom megváltoztatni a sorsomat..

Futok.. Rohanok... A fejem körbe körbe kapkodom, keresem a kiutat.. Keresek egy icipici fényforrást,csak egy keveset.. Minduntalan falba ütközöm. Kaparom,a körmöm már véres, püfölöm az öklömmel.. Semmi. Csak a szinte már tapintható sötétség vesz körbe.. Minduntalan csak ez történik. Összeroskadok, a hajamba markolok. Gondolkodom mit kéne tennem.. Egyre jobban összegörnyedek,ahogy erőltetem a dolgokat, a gyomrom görcsbe rándul,fizikai fájdalmaim vannak.. Miért? Van bármi értelme is ennek? A fájdalom egyre erősödik,lassan már kiakarom vágni a belsőm.. Magamba zuhanok.. Nem találom a kiutat,és már keresni sem akarom.. Néha felgyúl egy kis láng,de nagyon távoli..Olyankor szaladok afelé, ahogyan csak az erőmből kitelik, majd egy hirtelen pillanatban orra bukom,és még jobban fáj a sok seb,melyeket az esés következtében felsértettem.. Tehát van bármi értelme is ennek a harcnak? Amikor pedig épp nem esek el,akkor jönnek,és letaszítanak a földre.. Majd még belém is rúgnak.. Akkor nem értem.. Miért küzdjek? ŐSZINTÉN MIÉRT?! A barátaim akik szeretnek.. Bár itt tudnám őket hagyni.. Megtenném,de nem lehet. Ki tudja.. Talán egyszer megteszem. Egyébként is,szerintem mindenkinek jobb nélkülem.. Mitől lennék másabb,mint a többi ember? Nem vagyok értékesebb,szóval mondjatok le rólam,mert én is lemondtam magamról.. Nem találom a kiutat,és belefáradtam a kutatásba.. Vérzik a lelkem,és senki sem tudja felitatni a könnyeimet.. Minden csak meghatározott kereteken belül történik az életemben, és én sosem szabhatom meg a korlátokat.. 

Sokszor gondolkodtam már el,mit kéne tennem,de nem jutok sehova.. Feladjam,vagy harcoljak ki tudja miért,és meddig? Egyáltalán,hogy tegyem? Egyedül vagyok,és mindig is egyedül leszek,mert az emberek körülöttem,csak egy szempillantásig vannak velem.. Lehet ezt is értékelnem kéne.. Bár azt teszem.. Csak.. Szeretnék végre boldog lenni egy picit többet.. Nem nagy kérés szerintem.. Nem a csillagokat akarom az égről.
A feketeség mindig körbe fog venni,mindig velem lesz,de van,amikor a sötétben megfogják a kezem,és lámpást gyújtanak. Bár több volna ebből a pillanatból,mert sosem tudom,mikor számíthatok erre.. Mert minden változó..
Így hát,csak azt tudom mondani,hogy nem akarok küzdeni.. Belefáradtam, és nem látom értelmét. Bármit is teszek,úgy sem változtathatom meg a sorsomat. Teljesen nem.. Szebbé tehetem,de még azt sem sikerül..
Már tényleg nem tudom,merre forduljak..

Egy kalitkába zárt madárnak érzem magamat. Itt fog megrohadni ebben a cseszett aranyketrecben a lelkem..

http://www.youtube.com/watch?v=bOHxtOLfvIo

Kinuta~

Miért szeretnek még is?

Hát szép jó estét! Legalább is mindenkinek szebbet!

Mivel is kezdhetném. Beteg vagyok. : | A gyomrom rendetlenkedik a sok fűszeres ételtől,és szerintem az epém sem bírja,szóval most a kekszen a pirítóson és a teán élek:/ A kedvem egyáltalán nem jó,csak tudnám vajon miért:/..

Megint elkapott az önutálat.. Miért vagyok ilyen amilyen? Egy önző liba,aki folyton  hisztizik,és csak sír minden szaron.. Pedig másoknak tényleg van,hogy komolyabb gondjuk van mint nekem.. És miért vagyok ilyen önző? Mindig is utáltam az önző embereket,akik maguk boldogságát és jólétét előrébb tartják mint a barátaikét,de én még is pontosan ezt teszem.. Amikor másnak szükségem van rám,a barátaimnak,én miért vagyok önző,és miért nem segítek nekik,még akkor is,amikor rossz kedvem van,vagy éppen szomorú vagyok? Nem értem magamat.. Pedig tényleg segítenék,de erőtlennek érzem magamat.. Szánalmas embernek,aki bölcsnek hiszi magát és még is tudatlan.. és aki erősnek mutatja magát,és még is összetörik a legjelentéktelenebb mondaton is.. Irigy vagyok és féltékeny másokra, de jól tudom,hogy ezek az érzelmek bennem feleslegesek,hiszen attól nekem sem több,sem jobb nem lesz. Még is bennem vannak,és emésztenek,megbolondítják az elmémet,és elvakítják a tekintetemet.. Majd csak arra eszmélek fel,hogy megint megbántottam másokat.. Sebek.. Annyi sebet okoztam már másoknak,és ezzel saját magamnak is,még is vannak akik még ezek ellenére is mellettem vannak,és szeretnek.. Kérdem hát.. MIÉRT?! Miért nem hagytok békén? Hiszen szörnyű ember vagyok,jelentéktelen féreg a nagyvilágban,aki nem érdemli meg a sok jót amit kap.. Nem tudom értékelni.. nem veszem észre,és nem viszonzom.. Ez egyébként hazugság.. Próbálkozom,csak amikor a feketeségben gubbasztok,akkor nehéz.. Főleg,amikor túltöltődöm a negatív érzésekkel,és olyankor bármire gondolok,vagy bárhogy próbálnak nekem örömet szerezni,egyszerűen lepereg rólam.. Mintha egy vastag pajzs lenne körülöttem,ami nem engedi át a sok jót,és a szeretetet.. Én pedig csak ülök,és már menekülni sem akarok,mert tudom,nem megy.. Csak nézek ki a fejemből,és látom,hogy vívódtok,ahogy próbáltok értem küzdeni,és könnybe lábad a szemem,mert a lelkem képtelen szabadulni..

 Üres vagyok. Mintha ez a fekete felhő kiszívná belőlem az összes érzelmet.. Nem marad más  bennem,csak a kétségbeesés,az üresség,és a nagy nagy feketeség.. Mosolygok,de a tetteimben nincs semmi. Sőt,van hogy a semmit megtölti a gyűlölet,az erőszak,a kegyetlenség,a keserűség.. olyankor mindig bántom a barátaimat,holott szeretem őket.. Csak.. csak élvezem,hogy bánthatom őket,hogy ezzel magamat kínzom..  És akkor erre mondják nekem,hogy jó ember vagyok? Hmm.. Melyik világban? Nem vagyok az.. Sose voltam.. Miért vak mindenki? Mi takarja el a szemüket? Nem értem:/ És,hogy miért  akadékoskodom ezen,mikor meg kéne őket becsülnöm,ahelyett,hogy el lököm magamtól a barátaimat? Egyszerű.. Mert gyűlölöm magamat,és mindenkit bántok magam körül.. Megakarok őket védeni.. Legalább ennyi jót tegyek velük:/ Szörnyű ember vagyok.. Bár valaki megválaszolná,miért szeretnek engem ezek az emberek.. Soha senkinek sem tudtam segíteni.. Még is azt mondják igen.. Talán megváltottam a világot? Vagy a szenvedéseiktől őket? NEM.. Csak gondot okozok,gond hátán.. Nem érdemes engem megmenteni skacok.. Sose volt az..

Tudom mit kéne tennem,de nem megy. Fel kéne állnom végre,megfogni a kezeket amik felpróbálnak húzni.. Csak valahogy még az is nehezemre esik,hogy a sajátomat felemeljem a földről.. Lehet sosem volt olyan dolog,ami a padlóra kényszerített.. Csupán csak saját magamnak kreáltam a gondokat,hogy legyen min gyötrődnöm.. Nem kéne ellöknöm a szerető embereket.. De mindig fogok kifogásokat találni,miért is tegyem még is meg.. Míg végül tényleg egyedül maradok,és beleőrülök.. Mindig a sötétben fogok ücsörögni.. Mert ezt választottam sorsomul..

Köszönöm nektek,barátaim,akik segíteni próbáltok nekem,de értsétek meg végre. Én egy lehetetlen ember vagyok.. Ne harcoljatok egy olyan célért,amiért nem érdemes. Én pont ilyen vagyok..

Köszönöm,hogy olvastatok! További szép estét!

Kinuta~