Azt sem tudom hol kezdjem..
A mai bejegyzésemet egy témáról akartam írni,de mivel elmaradtam egykét nappal,így ezeket be kell pótolnom szóval röviden összefoglalom.
Pénteken nem mentem kirándulni,mert lebetegedtem,pedig nagyon szívesen mentem volna,de tényleg. Viszont gondolnom kellett rájuk is,hiszen egy vírusos torokgyulladással nem mehetek el, egy amúgy is hűvös időszakban kirándulni..:/ Még a saját egészségem hagyján, de Regivel és Annával aludtam volna együtt, és nem akartam kitenni őket annak a kockázatnak,hogy megfertőzzem őket is.. :( Persze nagyon megbántam,hogy nem mentem ugyan is, szombatra sokkal jobban lettem, a torkom már nem fájt annyira, de akkora már késő volt.. Most,hogy láttam a kirándulás képeit, egyszerűen a mai napom így is szar hangulatát, ez csak koronázni tudta.. Megint nem bírtam tartani magamat,és összezuhantam,pedig nem akarok.. Én is ott akartam velük lenni! Én is élvezni akartam a hülyeségeket,és én is nevetni akartam velük,nem pedig itthon ülni,és semmit sem csinálni.. Utálok egyedül lenni,de most már úgy is mindegy.. Ami elmúlt az elmúlt,vissza már nem tudom hozni,így feleslegesen rágom rajta magam,mi lett volna ha..
Igen,nagyon fáj,hogy sohasem lehetek elég közel a barátaimhoz, ha pedig még is,akkor csak egy röpke kis időre.. Mire megnyugodnék,mire boldog lennék,mire a sebeim kezdenének beforrni, addigra újra jön valami ami fellök..
Ma is, a saját szüleim zsaroltak meg.. A SAJÁT SZÜLEIM?! Mégpedig azzal,hogy ha nem rajzolom meg,amit ők akarnak,akkor eltiltanak a géptől.. Én tényleg sohasem kértem semmit,mindig hálás voltam azért amim van! Nekem tényleg megadatott sok minden,de ami igazán boldoggá tenne, azok a barátaim.. Viszont a kezeim túl rövidek,hogy elérjem őket ilyen távolságból,még ha Regi Pesten is lakik.. Nekem csak a gép van,ahol tudom a szeretteimmel tartani a kapcsolatot, és még ettől is megfosztanának.. Persze nem értenek meg,sőt nem is akarnak.. Minek is azt.. A telefonomon is ha 3-4 havonta van pénz,akkor is saját zsebből töltök rá,mert a szüleimet nem akarom még ezzel is terhelni.. Mindig segítek itthon,amikor megkérnek rá,van hogy,magamtól is.. Tényleg nem a csillagokat kérem az égről,csak azt,hogy ne vegyék el tőlem azt,amin másokkal a kapcsolatot tudom tartani.. Engem ez tesz boldoggá.. Kész.. Ne értsetek félre, a gépet kidobnám vagy elajándékoznám azoknak,akiknek nagyobb szüksége van rá,mert a munkáimon kívül,ha az összes ember a közelben élne,akkor nem lenne rá szükségem.. De így.. Reggel sokkal mérgesebb és tehetetlenebb kedvembe voltam, mostanra maradt az üres elkeseredettség.. Amikor anyuék azt mondták,ha nem rajzolom meg azt amit elvállaltam(na már most a tanárnőm nem hiszem,hogy bánni fogja,ha még 1 hétre elkérem az üvegpoharat,hogy lerajzoljam,mert hát beteg voltam,és az erőm az a nullával volt egyenlő..) akkor nem gépezhetek.. Ő. azt hittem az ételt ott helyben a képébe köpöm anyámnak, nagy nehézségek árán tudtam csak magamat türtőztetni.. Aztán,amikor mondtam nekik ez nem fair zsarolni azt kaptam:Ez nem zsarolás..- akkor kérdem én,mi? Lassan már haza sem akarok jönni.. Itthon csak a folytonos negatív,az üvöltözés,a basztatás vár,mindig mindenki belém köt,leszólnak és sorolhatnám.. Elszökni félek,mert ha rám találnának, utána nagyobbat kapnék.. még a verésnél is.. Erre van is egy szép történetem,amit megosztok veletek,csak hogy tanuljatok a hibámból^^ Kb 4-5 hónapja lehetett, barátnőmnél Anitánál voltam,és fél 9kor voltam csak hajlandó hazamenni,mert hát ritkán találkozom vele,és hiányzik.. Amikor hazaértem jött az,hogy hogy képzelem ezt.. Aztán később mikor apa leakarta törölni az Aionomat a gépről,annyit feleltem csak,hogy nem fog összedőlni tőle a világ.. Hát nem is,de anyám ezt meghallotta és berontott a szobába,elkaptam a hajamat és a fejemet a ágyamba verte(ami össze volt csukva kanapévá),közben pedig az öklével a hátamat verte..És hozzá még azt üvöltve hogy: Ebbe sem döglesz bele?!.. Utána felrántott és felpofozott, én meg csak mosolyogtam,és apámnak úgy kellett végül lefognia,hogy ne hogy még rosszabbat is tegyen velem.. Testileg nem fájt,tényleg,mert hozzászoktam.. ^^" A mazohista énem! xD Na jó ez morbid volt.. Szóval a történet vége annyi,hogy agymosással zárult az egész. Azóta nem volt részem ilyen "kalandokban".. Csak a sok szar megtör legbelül..
Most is már tényleg nem tudom mit kéne kezdenem Petivel.. Azt hiszem adok neki még 1 hónapot,és utána megszakítom vele az összes kapcsolatot.. Ez fáj a legjobban igaz,de nincs mit tenni.. Tényleg kezdek belefáradni..
Én tényleg boldog akarok lenni.. De így nehéz.. Ráadásul bevallom most már nyíltan magamnak is,hogy depressziós vagyok:/ Még ha nem is nagyon,de akkor is.. Van,hogy megfordul a fejemben,hogy csak egy vágás,vagy a Dunába illetve a vonat elé való ugrás,és vége.. Többé nem éreznék semmit sem..Gábor azt mondja, beszéljek a szüleimmel ezekről,de hát akkor csak nagyobbat kapnék.. Sohasem cigiztem,nem iszok,és a drogokhoz sem nyúltam.. A tanulmányi átlagom sem szörnyű,sőt egész jó.. Jó a matekkal gondok vannak,de hát kinek nincsenek? Én csak szeretnék egy kicsit örülni a dolgoknak,mosolyogni,nevetni,a barátaimmal lenni,tanulni,és élni az életemet.. Túl nagy kérés volna ez?.. De úgy érzem,hogy lassan elfogy minden erőm,sőt amikor ilyen állapotban vagyok,hiába állok neki rajzolni v. tanulni, nem lesz belőle semmi sem,mert a lelki állapotom kihat mindenre..Nem tudom mit kéne tennem.. Bármerre fordulok nem látom a kiutat,és attól tartok,egyszer már nem lesz elég erőm felkelni és tovább menni küzdeni..
Kinuta~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése